2010. június 6., vasárnap

Nyaralás

Május 28-án, pénteken már tűkön ülve vártuk imádott sofőrünket, aki az utóbbi időben nagy segítségünkre van, ha hazajutásról van szó. Lüszi az előtérben várakozva leste az autókat és várta Ádámot. :)
S végre hazaértünk. 9 nap pihenés és izgalmas programok vártak ránk. Lüszi és Artúr nagyon megörültek egymásnak. Igaz az idő sajnos esős maradt itt létünk nagy része alatt, de azért így is remekül éreztük magunkat. A "gyerekek" élvezték egymás társaságát. Együtt játszottak, aludtak. :)
Az eső elől mindig jó mentsvár a terasz, ahonnan még így is jó a kilátás és a levegő. Artúr ezen a képen különös módját választotta az ülésnek, gondolta nem fog így felfázni a kövön, ha a labdára ül. :)
Majd kisütött a nap egy délelőtt erejéig, s ennek örömére kiszaladtunk a telekre, hogy anyuék megnézzék a termést. A két rosszcsont se maradhatott otthon, jöttek velünk. A pince körüli szaladgálás szuper programnak bizonyult. Lüszi még a tetejére is felmerészkedett.
Mi sem bizonyíthatja jobban, hogy milyen jól érezte magát a lánykám, mint ez a kép itt lenn. :)
A két jó barát megfáradt gyorsan a nagy rohangálásban, s nagyon tudták élvezni a pincéből feláradó hűvös levegőt, és a fa árnyékát. :)
Így telltek a hétköznapok. Szombaton, azaz tegnap Európa Virágkiállítással kezdtük a napot, melynek a Károlyi-kastélypark adott helyet Fehérvárcsurgón.
Lüszi is velünk tartott, hiszen aznap még egy nagyobb utazás is várt ránk.
A csodaszép virágokat nem csak mi emberek, hanem Lüszi is nagyra értékelte. Szagolgatta is őket buzgón a kis drága. :)
Minden tele volt színpompás virág halmokkal. Aki csak ellátogatott ide, az legalább egy palántát haza vitt magával.Mindenki megtalálhatta a hozzá közel álló virágkölteményt.
Kertépítők még olyan példával is előálltak, mint az ilyen vízeséses tavacska és függő ágy kompozíció. Mindenki oda tudta magát képzelni az ágyba, amint délutáni sziesztáját ott tölti egy fa árnyékban. :)
Ami a kert egyéb díszítő elemeit illeti volt arra is ötlet itt bőven. Nekem kimondottan ez a füstös süsü tetszett meg.
Bár ezek a kerti bútorok se voltak rosszak. Tudtam volna választani. :) Ami Lüszit illeti.. Ő a kistavacskát választotta volna, fürdési célzattal :o)
Voltak virág különlegességek is, úgy mint ezek a mini orchideák.
Illetve voltak modern díszítőelemek virágból, és egyéb csomagolási technikák.
Aki a szalmából készült dolgokat részesíti előnyben, az is talált magának pl. lakás díszítő csokrokat, és árnyékot adó kalapot.
A kiállítást követően befészkeltük magunkat az autóba, s egy 2-3 órás út várt ránk a célig. Közben csak egyszer álltunk meg, hogy megcsodáljunk egy szélkereket közvetlen közelről, illetve a kilátást körülötte.
Öröm volt nézni, hogy az eső felhőknek se híre, se hamva.
Végre sikerült megérkezni egy lovas majorba, mely helyet adott a nagy szülinapi bulinak. Szabadtéri mulatság vette kezdetét bográcsban főtt gulyás levessel és jó kis sajtos pogácsával, továbbá az ínyencek volt még bográcsban főtt marhapörkölt is. Sült húsok és mindenféle finom sütemények is az asztalra kerültek. Természetesen mindez remekül csúszott jó borokkal, sörrel, töménnyel és üdítővel. Mindenki jól lakottan és jókedvűen élvezte a természet csendjét az erdő szélén.
Voltak akik szerették volna mindezt a bevitt energiát lemozogni. Lüszi minden ilyen próbálkozásban partner volt. Első körben tollassal indítottak, majd izgalmasabbnak bizonyult a tenisz. :)
Mivel labda játék, pattog is, be is fér a szájába, így csak jó lehet. Lüszke remek labdaszedőnek bizonyult. Minden elszalasztott labdára startolt, és begyűjtötte a pálya szélére. :)
Mindezek után még jutott az erejéből egy kis focizásra is. Mindenki a csodájára járt kedvességének, és játékosságának. Idős és fiatal egyaránt szívesen játszott vele. :)
Ennyi sportolás után természetesen kidőlt a hűvös betonon, s az árnyékban pihegve csak úgy lógott a nyelve a nagy fáradtságtól. :o)
Kutyajó egy napunk volt, amit szemmel láthatólag élvezett kutya és ember egyaránt.
Remek hetünk volt, pihentünk is és izgalmas programjaink is voltak. Nekünk ez volt az idei nyaralás. :o)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése