2010. május 1., szombat

"Orgona ága, barackfa virága..."

Hosszú hétvégére hazajöttünk a szüleimhez, s remek időt fogtunk ki! Készítettem ennek örömére pár lila, májusi fotót. Igazi kis anyáknapi témában sikerült alkotni. :)
Egész jól áll Lüszinek az orgona virága... :)
Fotózás közben úgy gondolta szed nekem is egy kis virágot ezen alkalomból... :))
Kis kopasz szépségem.. Nekem még így is a szivem csücske. :)
Körbe szimatoltuk közösen a kertben nyíló virágokat. Nagyon szépek. Ez, azért nagyon hiányzik nekünk Pesten...
Édesanyámnak ezúton is Boldog Anyák Napját kívánok!

2010. április 25., vasárnap

Cegléd CAC

Hűűű micsoda nap van mögöttünk! Már jó korán, reggel 8kor odaértünk Ceglédre, hogy részt vegyünk idei első MEOE-s kiállításunkon. :)
Az időnk kiváló volt, kicsit meg is pirult az arcom a napsütésben. No, de térjünk a lényegre. :)
Lüszi mai eredménye a HPJ, azaz a Hungária Prima Junior! Nagyon boldog voltam, mikor megkaptuk! :)
Péteken Lüszke kozmetikában volt, életében először. Szépen kiszedték belőle az elhalt ajjszőrt. Csak úgy "hullt a hó" a kozmetikában! S még ennek ellenére is egész kis formás alakja maradt. Még most is gyönyörködöm benne. :)
Ez a jó idő a kisasszonynak is tetszett, bár lehet szimplán csak a kiállításnak örült ennyire. Folyton mosolygott... :) Remélem a folytatás is legalább ilyen sikeres lesz! :)

2010. április 11., vasárnap

Fürdés

Teljesen kiment a fejemből, hogy ezeket a képeket még nem töltöttem fel ide... :)
A szülinapomon, 8-án olyan gyönyörűséges idő volt, hogy lementünk a Duna partra sétálni egy nagyot. A víz most nagyon lent van. S nincs annál szebb ajándék, mikor a kutyádat boldognak láthatod, szerintem. Már pedig, ha Lüszi úszhat, akkor biza boldog is rendesen. :)
Ahogy megkapta az "engedélyt a vízre szállásra" azonnal a habokba vetette magát! :) Utána meg csak nézett, hogy én miért nem követem a példáját. :))
Jó volt nézni, ahogy úszkál. Aranyos volt, akár egy lubickoló kisgyerek. :)
A bot apportírozása elmaradhatatlan feladat ilyen esetekben. :)
A kacsa vadászat meg egy új szokás lett nála. Úgy láttam nagyon sajnálja, hogy neki nincsenek szárnyai... :)) (Megnyugtatok minden állatvédőt, egy kacsának sem esett bántódása!)
Most esik az eső ugyan, de már alig várjuk az újabb pancsolási lehetőséget! :)

Agility

Végre! Eljött az idő, hogy aktivizáljuk magunkat Lüszivel! :)
Igaz képek nem készültek, mert csak ketten mentünk, de szuper volt életünk első agility órája!!!
Lüszi felülmúlta minden várakozásomat, s meglepte az oktatót is, meg engem is. :)
Engem azért, mert elképesztő fegyelmezett volt a pályán póráz nélkül a sok idegen kutya közt, illetve nagyon tudott koncentrálni rám. :)
Két féle akadályt gyakoroltunk ma első nekifutásra. A sima átugrálós léceset, és a kúszósat ("kukac" formát). Lüszi habár néha leverte a lécet tökéletesen követte a kezem irányát és próbálta teljesíteni a kérésem. Nagyon ügyes volt elsőre!
A második feladat viszont gondolkodást igényelt tőle. Ugyanis nem értette mit is kezdjen a kúszóssal. 2-3 gyakorlás után rájött, hogy át kell menni rajta... :)
Láttam rajta, hogy élvezi a közös játékot. Nagyon pörgött a feladatok elvégzésekor! :)
Az oktató döbbenten kérdezte, hogy "Biztos most agility-zik először?"
Nincsenek nagy céljaink ezzel, nekünk ez is csak egy szórakozás. Addig csináljuk, míg örömét leli benne. :)

2010. március 28., vasárnap

Megmásztuk a Citadellát!

Remek hétvége volt. A szombati kiállításról képek később várhatóak. Előljáróban csak annyit, hogy az eredmény Kitűnő II. helyezés lett. Viszont remekül éreztük magunkat, délutánra a nap is kisütött, szóval isteni nap volt!
Viszont most kicsit a mai napi programunkra terelném a szót. Délutáni túra célnak a Citadellát szemeltem ki. :)
Igen-igen... Megmásztuk! Hát nem volt egyszerű, nem kevés a lépcső felfelé... :))

Egy-egy kanyarban meg kellett álnunk gyönyörködni a tájban, s közben aktívan szívtuk magunkba a "hegyi levegőt".. :D

Aztán csak felértünk a kilátó alsó szintjére.. :)

Megcsodáltuk a bazarasokat, Lüszit agyon simozték az arra járók gyerekei. S még egy közös kép elkészítésében is segítettek. :)

Végül csak felértünk a tetejére is. Nagyon szép volt onnan a kilátás!

Fejünk felett a Szabadság szoborral csodáltuk a tájat. Nem gondoltam volna, hogy a hegyet és az ösvényt, amin fel-le lehet jutni rajta, ilyen szinten tisztán és gondozottan tartják. Nagyon tetszett!

A fű élénken és dúsan hívogatott minket, hogy leheveredjünk, bár ehhez még azért hideg lenne nekem. Viszont voltak lelkes párok, akik komplett piknikező felszereléssel érkeztek a füves domboldalra... :)

Ezt a mókás nagy embert séta közben találtuk. Hát elég figyelem felkeltő méretei vannak, kár hogy eldugták a parkoló mellé.. Egyébként funkcióját tekintve információs táblára hívja fel a figyelmet.
Mondanom sem kell... Lüszivel nagyon elfáradtunk.. A hegyről lejövet nem ültünk villamosra, inkább elsétáltunk a Jászai Mari térig (ami nem kis táv), s csak akkor ültünk trolira, mert már besötétedett, és hidegebb lett.
A kisasszony húzza a lóbőrt hanyatt fekve azóta is, azt hiszem ez is egy jó nap volt. :)

2010. március 26., péntek

Itt a tavasz!

A jó idő örömére ma az egész délelőttöt a Margitszigeten töltöttük! Remek ötlet volt kimenni, mindketten feltöltődtünk a napsütésben. :)
A nyíló kis virágok és a zöld fű fantasztikus látványt nyújtott. Nem bírtunk betellni vele, s sorra szaglásztuk őket. Végre lehetett hemperegni a jó illatú friss fűben. :)
Olyan szép mikor színesedik és újra éled a természet ilyenkor. Még Lüszinek is jól állt. :)
A fa hurcolászás és apportírozás elmaradhatatlan program volt ma is. :)
Boldogan rohangált a kissebb nagyobb ágakkal, teljesen bezsongott ő is a jó időtől. :)
Aztán kicsit azért megpihentünk a tavacska partján... Lüszi kényelembe helyezte magát. :)
Igazán fennségesen festett azon a padon.. :)
Persze azok a fránya kacsák izgatták a fantáziáját, de azért sikerült megúszni, s nem indult kacsavadászatra. :)
Víz imádata szerencsére ma nem sodort kellemetlen helyzetbe. Jó kutya módjára szót fogadott, és ma kihagyta az úszást a repertoárjából. :o)
Elmondhatatlanul szépen nézett ki a táj a napsütésben, s csak utólag itthon vettem észre a képeken milyen klasszul tükröződött a kutya képe a vízben.. :)
Megkerestük azt a tuskót a réten, amire kicsi korában egy séta közben annó már feltettem, hogy bátorságát próbára tegyem.
Meg kell mondani.. ahogy kihúzta magát rajta csöppet sem tűnt bátortalannak..! :o)
Remek program volt! Most húzza a lóbőrt, s rápihen az esti fürdésre. Ugyanis holnap kiállítás! :)

2010. március 9., kedd

Boldog Születésnapot!

Nagy nap van ma! Lüszi 1. születésnapja! Ezen alkalomból elhívtam kedves fotós barátomat, s kattintott pár remek képet a kisasszonyról! :)
Igazi nő ez a szőrmók, úgy pózolt a gép előtt, mint egy hercegnő! :)
Aztán persze tortát is kapott. Igazi kutyaínyencséget. Babapiskótás húsos tortamámort kapott a hölgyike. :)
Nem panaszkodott az ízére, azonnal befalta az egészet. :)
Majd fogta magát és, akár egy Urinő, tovább kellette magát a gép előtt. :)
Séta közben is kattintottunk róla pár képet. Most aztán jól meg lett örökítve jelenlegi alaja a szépségemnek. :)
Akár egy modell... bevállalt merészebb pozíciókat egy jó fotóért az én kis büszkeségem. :)
A mosoly pedig egyszerűen nem akart elmúlni az arcáról. Nagyon élvezte, hogy a középpontban van! :)
Még azt is megcsillogtatta mire képes egy formás botért.
Így előkapta rugó lábait és a magasba emelkedett. :)
Most így nézünk ki. Boldogan, vidáman, és kiegyensúlyozottan.
Boldog Szülinapot Lüszimnek!

2010. február 18., csütörtök

Nem pazarlom a szavakat, beszéljen a videó helyettünk! :)

Egyetlen kép részletet emelnék ki belőle. Ez nagyon jól megmutatja mennyit fejlődtünk az elmúlt 5 hónap alatt. :)

2010. február 16., kedd

Fehér, mint a patyolat

Adós vagyok a hétvégi képekkel. Restellem, de csak most jutottam oda, hogy feltegyem őket.
Vasárnap kisütött a nap, s úgy gondoltuk megtiszteljük az időjárást egy szép tiszta bundával. Igen-igen, Lüszi fürdőt vett. Meg kell mondanom megdöbbentett mennyit változott a szőre minősége. Szinte már baba mód puha és vattásan tömör. Úgy csillogott a napfényben, hogy csak na! :)

Kezdi végre összeszedni magát a leányka. Egész pofás a ruházata, ahhoz képest, hogy lakásban van. A körülményeket tekintve meg vagyok vele elégedve.

Ráadásul nagyon jó kedvében volt aznap. Még a fotózáshoz is volt kedve. Ez is azt mutatja, hogy a kisasszony is élvezte a napfényt. :)
A hógolyózás nem maradhatott el most sem. Nagy bohóc, nem tagadhatja le. :)
Persze a hógolyót nem mindig sikerül elkapni. S továbbra se adja fel a kísérletet, hogy búvár kutya legyen. :)
Persze kesztyűm hamar átázik, így kénytelenek vagyunk más szórakozás után nézni. Ekkor jön szóba a galamb vadászat. Persze nem is nevezhetnénk vadászatnak igazából, inkább csak üldözésnek. :)
Mindenkit megnyugtatok, nem rohan ki utánuk az útra. Lüszi nagyon jól tudja, hogy a járda a határvonal, s arról nem léphet le.
Épp ezért tudok vele póráz nélkül sétálni az utcán. Ügyes kutya nagyon. Csak egy dologról kéne még leszoktatni... Mikor ránéznek, vagy dícsérik, akkor azonnal bakkecskévé változik és felugrál. Persze én tudom, hogy csak puszit akar adni, de ezt nem mindenki tolerálja.

Jelentem a hibás viselkedés kijavítása folyamatban. Remélem sikerül nyugalomra tanítanom a kis pupákot. :)

2010. február 5., péntek

Séta a szigeten

Ma szabadnapos voltam, így arra gondoltam, hogy menjünk ki egy nagy sétára a Margitszigetre. Magunkkal hívtuk Mex barátunkat is, hogy ne legyen olyan magányos a sétánk. Meg kell mondanom megható volt nézni, ahogy a két jóbarát élvezi a nagy havat és a szinte majdnem üres szigetet. :)
Annyira gyorsan szaladgáltak és ugra-bugráltak, hogy fotózni képtelenség volt őket.. Kénytelen voltam hát leültetni a jónépet 1-1 kockányi kép erejéig. Íme Mex a mi kis játszópajtásunk:
Elmentünk megnézni a romokat, havasan is szép látvány. Lüszit kísérlet képpen feltettem egy velem egymagas fal tetejére, hogy megnézzem mennyire tériszonyos. Kiderült, hogy semennyire. :))
Fogta magát, mint egy fennséges kisasszony kifeküdt a szélére és méltóságteljesen lebámult ránk a mélységbe.. :))
Igazi nő az istenadta... :)) Mire hazaértünk kimerült a társaság a futkározásban. Nem kellett altató. Megyünk legközelebb is, most már egyre tovább van világos!