2010. február 16., kedd

Fehér, mint a patyolat

Adós vagyok a hétvégi képekkel. Restellem, de csak most jutottam oda, hogy feltegyem őket.
Vasárnap kisütött a nap, s úgy gondoltuk megtiszteljük az időjárást egy szép tiszta bundával. Igen-igen, Lüszi fürdőt vett. Meg kell mondanom megdöbbentett mennyit változott a szőre minősége. Szinte már baba mód puha és vattásan tömör. Úgy csillogott a napfényben, hogy csak na! :)

Kezdi végre összeszedni magát a leányka. Egész pofás a ruházata, ahhoz képest, hogy lakásban van. A körülményeket tekintve meg vagyok vele elégedve.

Ráadásul nagyon jó kedvében volt aznap. Még a fotózáshoz is volt kedve. Ez is azt mutatja, hogy a kisasszony is élvezte a napfényt. :)
A hógolyózás nem maradhatott el most sem. Nagy bohóc, nem tagadhatja le. :)
Persze a hógolyót nem mindig sikerül elkapni. S továbbra se adja fel a kísérletet, hogy búvár kutya legyen. :)
Persze kesztyűm hamar átázik, így kénytelenek vagyunk más szórakozás után nézni. Ekkor jön szóba a galamb vadászat. Persze nem is nevezhetnénk vadászatnak igazából, inkább csak üldözésnek. :)
Mindenkit megnyugtatok, nem rohan ki utánuk az útra. Lüszi nagyon jól tudja, hogy a járda a határvonal, s arról nem léphet le.
Épp ezért tudok vele póráz nélkül sétálni az utcán. Ügyes kutya nagyon. Csak egy dologról kéne még leszoktatni... Mikor ránéznek, vagy dícsérik, akkor azonnal bakkecskévé változik és felugrál. Persze én tudom, hogy csak puszit akar adni, de ezt nem mindenki tolerálja.

Jelentem a hibás viselkedés kijavítása folyamatban. Remélem sikerül nyugalomra tanítanom a kis pupákot. :)

2010. február 5., péntek

Séta a szigeten

Ma szabadnapos voltam, így arra gondoltam, hogy menjünk ki egy nagy sétára a Margitszigetre. Magunkkal hívtuk Mex barátunkat is, hogy ne legyen olyan magányos a sétánk. Meg kell mondanom megható volt nézni, ahogy a két jóbarát élvezi a nagy havat és a szinte majdnem üres szigetet. :)
Annyira gyorsan szaladgáltak és ugra-bugráltak, hogy fotózni képtelenség volt őket.. Kénytelen voltam hát leültetni a jónépet 1-1 kockányi kép erejéig. Íme Mex a mi kis játszópajtásunk:
Elmentünk megnézni a romokat, havasan is szép látvány. Lüszit kísérlet képpen feltettem egy velem egymagas fal tetejére, hogy megnézzem mennyire tériszonyos. Kiderült, hogy semennyire. :))
Fogta magát, mint egy fennséges kisasszony kifeküdt a szélére és méltóságteljesen lebámult ránk a mélységbe.. :))
Igazi nő az istenadta... :)) Mire hazaértünk kimerült a társaság a futkározásban. Nem kellett altató. Megyünk legközelebb is, most már egyre tovább van világos!

2010. január 31., vasárnap

Hóban gazdag hétvége!

Tyűűű... van mit mesélnem a hétvégéről!
Szombat reggel arra ébredtünk, hogy 15cm-s hó van!! Na rohantunk is kifele, hogy közösen örüljünk ennek! :)
Lüszi megmutatta, hogy olyan boldog ettől amilyen magasra tud mászni. :))
Persze jó gazda lévén megdorgáltam az ebet, s elmagyaráztam neki, hogy a padon ülni kell... :))
Nézett is rám nagy boci szemekkel... Ezeknek ki tud ellen állni?!
Szombat délutánra megvolt már a program, amire sajnos Lüszi nem tudott eljönni. Szánhúzós klubvacsi volt. Ennek a monori Nyerges Hotel adott helyet. Meg kell mondjam.. pazar volt!
Nem semmi látvány így az épület havasan. Ámultunk kívül is, meg aztán belül is.
A vacsi folyamán mi nem kaptunk serleget ugyan, de remekül éreztem magam. Ezúton is gratula a klub győzteseinek!
Este 7 körül estem haza az esemény után.. s gondoltam kompenzálom az itthon hagyást és elviszem sétálni. A séta 2 órásra sikeredett! Az eredmény az lett, hogy Lüsziről tömegével lógtak a hólabdacsok mire hazaértünk. :))
Másnap reggel hulla fáradtan kimásztunk az ágyból.. vagyis én.. a kisasszony már intenzíven ébresztgetett. Kinéztem az ablakon és leesett az állam! 40cm hónál tartottunk!!
Na akkor uccu neki... menjünk és élvezzük ki! Szép vasárnap reggel. :)
Sajnos a parkokban már sok helyen lejárták az örömködő kutyusok, de azért kitartóan kerestük a friss havat. :)
És hát találtunk is eldugott helyet. :)
Lüszinek rögtön vigyor szaladt a képére! :))
Játék nélkül mit sem ér az élet..! Hócsatába fogtunk a leánykával! :)) Érdekes vetődései vannak néha, ha hógolyó elkapásról van szó.. :D
Persze pihenés képpen jutott nekünk szaglászás is.
De gyorsan visszatértünk a játékhoz. Lüszi csak úgy pattogott... Vetődött balra..
Majd jobbra.. és eközben azon gondolkoztam mi lehetett előző életében?? Róka? Díjugrató ló? Avagy kapus a fociban? :))
Ha abba mertem hagyni a dobálást... akkor azonnal jelezte Őtellhetetlensége. :)
Bújócskáztunk is.. de persze Én a piros kabátban nehezebben bújtam el, mint ő a bokorban. :))
Imádom ezt a kis mocskot, mikor így felém szalad..
Épp, hogy hazaértünk pihenni.. Csörgött a telefon.. Szánkózni hívtak minket a Normafához! Meg is beszéltük, hogy ebéd után szívesen részt veszünk eme remek programban!
Kb fél méteres hó várt minket a hegyen!!! Lüszi elmondhatatlanul élvezte!
Mivel soha nem látott még ekkora havat, így gondolta gyorsan közel kerül hozzá, s belemártotta a fejét a jóba. :D
Ekkora hóban sétálni is elég volt... nemhogy futni!
A hógolyó az itt is megvolt.. persze a vetődés ekkora hóban már körülményesebb! :)
Annyira tetszett neki ez a nagy mennyiség.. hogy megpróbálkozott a beleolvadni a környezetbe. Több-kevesebb sikerrel. :)
Majd a játékot megunva.. csak futkározott örömében. :)
Persze néha meg is állt egy szusszanásra.. Ekkor már jól látszódtak a hólabdacs képződmények a lábán. :))
A nap végére megpróbálkoztunk az ősi tudás előhozásával. :))
Lüszire kötöttem a szankót, majd ráültettük a társaság legkönnyebb tagját, s azt mondtam HÚZZAD! :))
Ez a gyönyörűség pedig húzta biza!! Nem is akárhogy! Tartotta a gyors séta tempót, s gondoltam megnézzük mit bír kezdésnek rövidtávon.. A járdán futásnak indultam, s kiabáltam "utat kérünk!! vigyáázat!!" Majd elrobogtam mindenki mellett, mögöttem a kutya a szánt húzva.. tepert ahogy csak bírt, és nagyon büszén néztem mennyire jól bírja! A szán utasa alig bírt megmaradni a járművön ugyan, de mikor leszállt nagyon vigyorgott velünk együtt. :)
Hát ez volt a mi kis hétvégénk.. így tömören.. Mi nagyon élveztük! Reméljük a következő hétvégéig kibírja a hó és ismételhetünk!!!

2010. január 17., vasárnap

Hétvége otthon napsütésben

Ismét itthon a szülőknél. Hazajöttünk egy kis szülinapozásra. Lüszi nagyon boldog volt, hogy ismét láthatja kis barátját Artúrt. :)
A széles mosoly ott volt végig az arcán, mint pl ezen a képen is. :)
Kisütött a nap szombaton, s öröm volt fotózni a két bohóc ebet. Futkároztak jókedvűen, ők is élvezték egymást és a szép időt. :)
Ment végig az ugra-bugra. Hihetetlen miket nem tudtak művelni egymással. :)
A fogócskázás volt a kedvenc időtöltésük. Persze Artúrt nem lehet legyőzni, ha futásról van szó, de azért néha hagyta magát a játék kedvéért. :)
Itt már kicsit koszos Lüszke, de rég szerettem volna egy közös képet róluk. Viszont ahhoz, hogy nyugton maradjanak először hagyni kellett a játékot. :)
Természetesen estére már senkinek nem kellett az altató... :)

Kutyajó hétvégénk volt! :)

2010. január 10., vasárnap

Séta a párafelhőben

A tegnapi sétánk nagyon érdekesre sikeredett. Elállt végre az eső délutánra, s kimerészkedtünk a szabadba. Mivel nagyon világos és nyugodt volt a környék, így kicsit nagyobb kört tettünk a szokásosnál. Gondoltam mennyünk le a Duna partra, nézzük meg, mert már rég láttuk. Sötétben ugyanis nem egy lányoknak való környezet, fényes nappal viszont jó kis sétáló hely.
Nem semmi mekkora párafelhő volt a víz felett. Komolyan szauna jellegű érzés volt benne sétálni. Mikor odaértünk akkor érkezett meg egy sétáló hajó. Leültünk nézelődni a rakparton, mivel kellemes zenét hozott a víz a hajóról. Csak ámultunk a mítikus tájra, nagyon szép volt.
Kb 5 percet tölthettünk ott, de a párafelhő egyre csak sűrűsödött körülöttünk.
Ami a víz állását illeti.. még sose láttam ilyen alacsonyan a Dunát.. A rakpart aljára le tudtunk meni, és a sziklák, a murva kb 2-3 méter szélesen kilátszott a vízből..
Természetesen Lüszi remekül érezte magát.. Gondolta megmártózik kicsit a vízben, mert olyan jó idő van... Én meg a parton téptem az ősz hajszálaimat kifele, s közben toporzékolva kiabáltam neki, hogy "Te teljesen megőrültél??? Hideg a víz, gyere ki de tüstént, mert nagyon megfázol!! Gyere ki, mert elgatyázlak te dinka!!" Persze Lüszi mindebből semmit nem értett. Talán csak annyit, hogy a Mami valamiért írtó pipa lett, talán nem kéne jobban megmártózni. :)Séta után egy alapos alsó váz mosás vette kezdetét, majd egy alapos szárítás. Megfázásnak jele nincs. Ilyen marhaságra is csak az én kutyám képes... :)

2010. január 9., szombat

Új év és hó

Túl vagyunk a Szilveszteren. Azt hittem félni fog. Kiderült, hogy nagyon bátor csajom van. :)
Egyáltalán nem félt, sőt érdeklődve figyelte a durrogásokat. Az éjfélt sikeresen átaludtuk, mivel nekem másnap korán kezdődött a munka. Annak azért nagyon örülünk, hogy esett a hó, egész kellemes mennyiségben az eddigiekhez képest. :)
Újév alkalmából úgy gondoltam tisztuljunk meg Lüszivel együtt, így fogtam és bevágtam a kádba. Mire megszáradt a bundája már sötét volt kint, de gyorsan megörökítettem a szépséget:
Valami oknál fogva most kicsit szégyenlősebb volt az átlagosnál. :)
Természetesen az idei év se tellhet el a barátok nélkül. Mex és Betyár velünk van jóban-rosszban. :)
Boldog játékok és csintalan futkározás nem maradhat el, ha találkoznak. Vajon amikor felnőnek is így játszanak majd?!
A havat nem csak ők élvezik olyan nagyon, Én is! :) Hókutyát akartam építeni, de rá kellett jönnöm, hogy az nagyon nehéz, így megmaradtam a klasszikus elemeknél úgy, mint hóember. Hóangyalt is csináltam, de Lüszi érzéketlenül összetaposta azon örömében, hogy Én a hóban fetrengek. :))
A hideg és fagy ellenére is nagyon szeretek kint lenni a szabadban. Ebben a jó kis eszkimó felszerelésem segít nekem. :)


Most esik az eső és a hó olvad, de alig várjuk már mindketten, hogy újra hulljon az a pelyhes fehér hó. :)