2012. január 29., vasárnap
2012. január 26., csütörtök
Galyatető
2012. 01.21-22-én Szános fogathajtó verseny volt Galyatetőn! Mi is ellátogattunk hát egy kis hónézőbe!
A verseny után egy kölcsön szánnal Sipi is körbe ment a gyerekekkel a kisebbik (4,5km-es) pálya szakaszon.
Remekül érezték magukat, és jól elfáradtak. A célban persze hajráztak egy nagyot. :)
Gyertek a Anyához! :)
Sipi befejezésül még mutatott egy kis repülős számot a szánnal. :)))
Döbbenet, hogy csak ott láttunk havat. A nap végén meg hazajöttünk a sáros "tavaszba"...
2012. január 18., szerda
Kirándulás a péceli laktanyánál
A korábbi laktanya egy dombon fekszik Pécel szélén. Szép a látkép a dombról, kár, hogy hónak nyoma sincs.
A korábbi rakéta silók még állnak, és a bunker is "áll" még a föld alatt, bár amit lehet visznek/vittek innen. Pár éve még épületek is álltak itt. Mostanra a földig dózerolták, s csak a megmaradt betonalapok árulkodnak.Árnyékos helyeken hófoltokra leltünk. A gyerekek nagyon örültek ennek a kevés hónak is! Bilbó fürdött is benne, Lüszi meg teli vigyorral repkedett felette.
A "laktanya" volt a célpontja kirándulásunknak, innen már csak visszafelé vezetett utunk a séta során. Nagy részét már elbontották, de így is érdekes volt elgondolni, hogy vajon egykoron hogyan is nézhetett ki ez a hely.
2012. január 12., csütörtök
2012. január 8., vasárnap
2012. január 3., kedd
Óév búcsúztató szánhúzó edzés - Domonyvölgy
A 2011-es év utolsó napján Domonyvölgyben voltunk. Majdhogynem sötétedésig. Óév búcsúztató szánhúzó edzés volt. A kutyák és gazdáik is élvezték nagyon, és még a napocska is kisütött a kedvünkért, bár a hónak jobban örültek volna sokan.
Készült pár remek fotó, melyeket kivételesen nem mi követtünk el. A minőségükön látszik is, mert nagyon szuperek lettek!
Miután a kutyák kimozogták magukat, gazdáik betértek a pálya mellett található kis vendéglőbe, ahol elfogyasztottak egy finom ebédet, s jót beszélgettek. Itt sem hiányozhatott a szánhúzós dekoráció. Ez alkalomra készítettem egy egyszerű de nagyszerű szánhúzós girlandot.
Jaj, és persze Hópofi sem maradhatott otthon!!! Mindenki nagy örömére. Igazi kis látványosság. :)
2011. december 31., szombat
2011. december 28., szerda
2011. december 25., vasárnap
Karácsony 2011
Drága kicsi Lüszikém!
"Apa" és "Anya" kíván neked nagyon boldog karácsonyt!!!
Szeretünk Kicsikém!
A Nagymamám rajong Lüsziért! Jó nézni őket, mikor szeretgetik egymást. :)
Anyuéknál otthon 3 fős a kis kutyacsapat. Artúr, Lüszi és Bilbó egy kép erejéig "állt össze", ugyanis a fiúk koncentrált felügyelet mellett lehetnek egy helyiségben. Ennek köszönhetően békésen tellt a kutyák közt is az ünnep. :)
Mikor hazaértünk, a gyerekek kipróbálhatták végre a karácsonyi ajándékukat. :)
Csak 1-2 ugrálásra volt időnk, köszönhetően a karácsonyi rohanásnak. Majd az ünnepek közt játszunk még. :)
A karácsony fa alá került még pár ajándék nekik. A családban mindenki gondolt rájuk is, így számod jutalomfalat, rágócsont, labda, frizbi lapul a fa alatt, ami csak rájuk vár. :)
Lüszinek jól tellik a karácsony, főleg, hogy a gazdi többet van vele itthon a "Papával". Ez az igazi boldogságos ünnep!
Kellemes Ünnepeket Mindenkinek!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
















