2010. július 17., szombat

Ryni medencés bulija

Mai programunk egy kis utazással kezdődött. Ellátogattunk Kóspallagra Ryni-hoz egy kis medencés bulira. :)
Lüszi még nem találkozott ilyen csodával. Számára a medence ismeretlen fogalom volt. Nem igazán értette mikor Ryni beleült az "itatós" edénybe :)
Ryni gyerek nem lacafacázott sokat, gyorsan megtanította lánykámnak a helyes használatot. Vadul ásni kezdett a medencében, s csak úgy fröcskölte a vizet minden fele. :)
Eleinte Lüszi csak értetlenül bámulta a jelenetet, majd szép lassan ismerkedni kezdett a medencével.
Pár perc kellett csak és már ő is nyakig vizes volt. Úgy belemelegedtek a játékba, hogy egy szenvedélyes puszival köszönte meg a kislegénynek. :-)
Hinnye... Ryni akár egy szégyenlős fiúcska úgy elkapta a fejét... :)
Nagyon élvezték a pancsolást. Amit kifröcsköltek nem győztük újra tölteni.
Mi gazdik meg csak irigykedve néztük hogyan hűsölnek a gyerekek ebben a melegben.
Volt itt minden féle játék, vár védés, kergetőzés, meg néha a cselgáncs is megjelent a mozdulataik között :-)
Persze mindezt nagy szeretetben tették. Öröm volt nézni.
Még egy hatalmas csók is elcsattant a két fehér szőrzsák közt. Ezek a mai fiatalok...?! :-)
Kicsit megfáradtan az árnyékban pihenve is csak a mancsozás ment szüntelen.
Ryni le se tagadhatta mennyire élvezte Lüszke társaságát még ebben a nagy melegben is. :-)
Eljött aztán a dél idő, árnyék és kényszer pihenő. A teraszon hűsöltek az ebek, s töltötték újra a duracell elemeket. :-)
Délutáni móka egy erdei séta volt. Elmentünk megnézni egy vadászházat, és a mellette eredő kis patakot. Mondanom se kell, hogy szem nem maradt szárazon a nevetéstől, mikor a kutyákok belemásztak hasig a sárba és az iszapba. Így lett percek alatt kutyából disznó az erdei fák alatt. :-)
Ami a patakot illeti... A két rosszaság ezt is birtokba vette. Nagyon jó mókának bizonyult. Hosszan lehetett benne futni, kergetőzni.
Csak úgy szelték a habokat egy-egy elhajított bot után. :)
Hazafelé már igencsak fáradt a banda, de még így is kaphatóak voltak egy kis sétára.
Igazán kellemes volt a fák árnyékában. Nem éreztük a meleget.
A két jó barát szuper napot töltött együtt. Emlékezetes mindenki számára.
Remélem hamarosan újra ismételhetünk! :)

2010. július 11., vasárnap

Séta a Margitszigeten

Rettentő meleg van ma... Úgy döntöttünk Lüszivel, hogy ma inkább sétálunk egy nagyot a Margitszigeten. Tele van fákkal, van víz is bőven, ha kell.
Séta közben vettük észre a konflist. Lüszi azonnal vágyat érzett, hogy megismerkedjen a pacival. Szerencséjére a lovacska kutya kompatibilis volt, így lehetőség adódott egy kis szimatolásra, meg puszira a lovacska nózijára. :)
A kocsis bácsi még azt is megengedte, hogy feltegyem ezt a kis hercegnőt az ülésre. Ennek örömére Lüszeszíta kisasszony úgy pózolt, hogy öröm volt nézni. Már csak a korona hiányzott róla. :-)
Sétánkat folytatva gondoltam egyet, s ha már foci VB van, akkor jusson nekünk is belőle. Kapott a lány egy új labdát, amin gyakorolhatta futballt. :)
Első lecke a repülés óra volt. A hogyan fogjuk meg a labdát a levegőben című játék nagyon is a kedvére volt az ifjú tehetségnek.
Úgy repült a labda után, mintha szárnyai lennének. :)
Majd a cselezés és a látványos labdakezelés következett. Úgy gondolom ezt is sikeresen elsajátította. :)
Végül lógó nyelvvel indultunk fagyizni egyet, hogy egy szép befejezése legyen ennek a sétának.
Mióta hazaértünk csak húzza a lóbőrt a hűvös lakásban. Azt hiszem vacsiig már nem igen fog felkelni. :)

2010. június 26., szombat

Serleg és bizonyítvány

Megérkezett! Íme a Junior Champion címért járó serleg és bizonyítvány:
Lüszinek nem sok kedve volt ma fotózni. Sajna a szabadtéri képek időjárásra való tekintettel ellehetetlenültek. Gondoltam leteszem a serleget a földre és meglátjuk mit kezd vele. Ez lett belőle:
Lüszi szerint labda tartónak tökéletes :-)
Immáron kettőre bővült a serlegeink száma. Szépen mutatnak a polcon. Nagyon szép emlékek. :)

2010. június 21., hétfő

Szentendrei bringa túra

Hugi pár napra Pestre érkezett, hogy velünk töltsön pár napot. Lüszivel úgy gondoltuk, hogy megmutatjuk neki a "környéket". :)
Vasárnap reggel útnak indultunk, hogy meghódítsuk Szentendrét bicóval. Nem kis dologba vágtuk a fejszénket...
Lüszinek remek helye volt az utánfutóban. Kölcsön kaptuk egy kedves kutyástól. Nélküle nem jöhetett volna velünk, hiszen nem bírta volna az utat futva.
Habár nem volt olyan meleg, sőt kifejezetten kellemes idő volt, mégis jobb volt neki az utánfutóban. Persze ismerve a kisasszony mozgás igényét, számoltam vele, hogy ki fog kéretőzni. :)
Kb 3 óra kemény tekerés után megérkeztünk Szentendrére. Röviden benéztünk a sétáló utcába, majd megebédeltünk. Az étterem teraszánál foglaltunk helyet, s nagy döbbenetemre a pincér kérés nélkül azonnal hozott a kutyának egy nagy adag vizet! Nagyon pozitív tapasztalat volt számunkra. Ami az ebédet illeti.. Akkora adagot kaptunk, hogy 2 személy is jól lakott volna 1 adaggal. Így jutott Lüszinek is pár falat a Cigánypecsenyémből. :-)
Ami az utánfutót illeti... Egész úton csak azt hallottuk mindenkitől, hogy "Jaj nézd! Kutya utazik benne!", "Hű de jó! Én is szeretnék ilyet!". Minden gyermek vigyorgott, a szüleik mutogatták "Nézd! Ott utazik a kutyus!". Néha úgy éreztük magunkat, mint egy cirkuszi fogat. :-D
Hugi egész jól bírta velünk az utat. Felváltva tekertük az utánfutós bringát, bár többnyire engem illetett Lüszi fenekének húzása. :)
Hazafele megnéztük az Omszki tavat is. Még a nap is kisütött, bár a hegy fölött a vihar felhők gyorsabb tempóra sarkalltak minket.
Szerencsére időben hazaértünk, még az eső előtt. Hulla fáradt volt mindhármunk, ami nem is csoda, mert kb 50km-t tettünk meg aznap. Igazán sportos egy napunk volt, nagyon élvezte Lüszi is. :)

2010. június 14., hétfő

HJCH -> Junior Champion

Június 13-a, vasárnap. Már az éjszaka igen melegnek bizonyult, s a reggel se mutatott más időjelzést aznapra. Korán indult a napunk, 6-kor már pakoltunk az autóba, s megkezdtük a hosszú utazást Pécs felé, hogy részt vegyünk az aznapi CACIB kiállításon. A pécsi EXPO adott helyet ennek az eseménynek. Csucsu képén alant ez látható madártávlatból. :)
Remek szervezés volt, a termek többsége légkonditól hűvös volt. Bírónőnk Elizabeth Gonzalez volt Gibraltárról. Első ránézésre szigorúnak tűnt, majd jött a kellemes csalódás! Minden egyes kutyával hosszan foglalkozott, s a gazdikkal is elbeszélgetett az ebekről. Lüszit is alaposan áttapogatta, s mozgatta. Szemlátomást a csontozat, és mozgás, illetve a szögellések nagyobb súlyt nyomnak a latba, mint a szép dús szőrzet. Összességében véve Lüsziről az volt a véleménye, hogy nagyon szép szukás feje van, a csontozata lehetne erősebb, az arányai még kialakulóban vannak, mivel fiatal, stb. Összességében véve nem volt rossz véleménye róla. :)
Ennek köszönhetően Lüszi megkapta a 3. HPJ-jét, ráadásul CACIB-osat!
Az eddig megszerzett eredményeknek köszönhetően Lüszi megszerezte a HJCH-t, azaz a Junior Champion címet!!! :)

2010. június 6., vasárnap

Nyaralás

Május 28-án, pénteken már tűkön ülve vártuk imádott sofőrünket, aki az utóbbi időben nagy segítségünkre van, ha hazajutásról van szó. Lüszi az előtérben várakozva leste az autókat és várta Ádámot. :)
S végre hazaértünk. 9 nap pihenés és izgalmas programok vártak ránk. Lüszi és Artúr nagyon megörültek egymásnak. Igaz az idő sajnos esős maradt itt létünk nagy része alatt, de azért így is remekül éreztük magunkat. A "gyerekek" élvezték egymás társaságát. Együtt játszottak, aludtak. :)
Az eső elől mindig jó mentsvár a terasz, ahonnan még így is jó a kilátás és a levegő. Artúr ezen a képen különös módját választotta az ülésnek, gondolta nem fog így felfázni a kövön, ha a labdára ül. :)
Majd kisütött a nap egy délelőtt erejéig, s ennek örömére kiszaladtunk a telekre, hogy anyuék megnézzék a termést. A két rosszcsont se maradhatott otthon, jöttek velünk. A pince körüli szaladgálás szuper programnak bizonyult. Lüszi még a tetejére is felmerészkedett.
Mi sem bizonyíthatja jobban, hogy milyen jól érezte magát a lánykám, mint ez a kép itt lenn. :)
A két jó barát megfáradt gyorsan a nagy rohangálásban, s nagyon tudták élvezni a pincéből feláradó hűvös levegőt, és a fa árnyékát. :)
Így telltek a hétköznapok. Szombaton, azaz tegnap Európa Virágkiállítással kezdtük a napot, melynek a Károlyi-kastélypark adott helyet Fehérvárcsurgón.
Lüszi is velünk tartott, hiszen aznap még egy nagyobb utazás is várt ránk.
A csodaszép virágokat nem csak mi emberek, hanem Lüszi is nagyra értékelte. Szagolgatta is őket buzgón a kis drága. :)
Minden tele volt színpompás virág halmokkal. Aki csak ellátogatott ide, az legalább egy palántát haza vitt magával.Mindenki megtalálhatta a hozzá közel álló virágkölteményt.
Kertépítők még olyan példával is előálltak, mint az ilyen vízeséses tavacska és függő ágy kompozíció. Mindenki oda tudta magát képzelni az ágyba, amint délutáni sziesztáját ott tölti egy fa árnyékban. :)
Ami a kert egyéb díszítő elemeit illeti volt arra is ötlet itt bőven. Nekem kimondottan ez a füstös süsü tetszett meg.
Bár ezek a kerti bútorok se voltak rosszak. Tudtam volna választani. :) Ami Lüszit illeti.. Ő a kistavacskát választotta volna, fürdési célzattal :o)
Voltak virág különlegességek is, úgy mint ezek a mini orchideák.
Illetve voltak modern díszítőelemek virágból, és egyéb csomagolási technikák.
Aki a szalmából készült dolgokat részesíti előnyben, az is talált magának pl. lakás díszítő csokrokat, és árnyékot adó kalapot.
A kiállítást követően befészkeltük magunkat az autóba, s egy 2-3 órás út várt ránk a célig. Közben csak egyszer álltunk meg, hogy megcsodáljunk egy szélkereket közvetlen közelről, illetve a kilátást körülötte.
Öröm volt nézni, hogy az eső felhőknek se híre, se hamva.
Végre sikerült megérkezni egy lovas majorba, mely helyet adott a nagy szülinapi bulinak. Szabadtéri mulatság vette kezdetét bográcsban főtt gulyás levessel és jó kis sajtos pogácsával, továbbá az ínyencek volt még bográcsban főtt marhapörkölt is. Sült húsok és mindenféle finom sütemények is az asztalra kerültek. Természetesen mindez remekül csúszott jó borokkal, sörrel, töménnyel és üdítővel. Mindenki jól lakottan és jókedvűen élvezte a természet csendjét az erdő szélén.
Voltak akik szerették volna mindezt a bevitt energiát lemozogni. Lüszi minden ilyen próbálkozásban partner volt. Első körben tollassal indítottak, majd izgalmasabbnak bizonyult a tenisz. :)
Mivel labda játék, pattog is, be is fér a szájába, így csak jó lehet. Lüszke remek labdaszedőnek bizonyult. Minden elszalasztott labdára startolt, és begyűjtötte a pálya szélére. :)
Mindezek után még jutott az erejéből egy kis focizásra is. Mindenki a csodájára járt kedvességének, és játékosságának. Idős és fiatal egyaránt szívesen játszott vele. :)
Ennyi sportolás után természetesen kidőlt a hűvös betonon, s az árnyékban pihegve csak úgy lógott a nyelve a nagy fáradtságtól. :o)
Kutyajó egy napunk volt, amit szemmel láthatólag élvezett kutya és ember egyaránt.
Remek hetünk volt, pihentünk is és izgalmas programjaink is voltak. Nekünk ez volt az idei nyaralás. :o)