2009. október 28., szerda

Csodás hírek, serleges örömök!

Ismét egy remek hétvége van a hátunk mögött. 2009.10.24-én, szombaton MKSZ Derby kiállításon voltunk Budapesten. Nagyon kellemes hangulatú volt, olyan családias, ami meglepett minket. Biztos vagyok benne, hogy látnak még ott később is samoyedet. :)
Végre kipróbáltuk az új asztalunkat. Nagy izgatottan fésülgettük a kutyusokat rajta, s kíváncsian vártuk a nap eseményeit. Mex-ék ismét eljöttek szurkolni nekünk. Lassan ők lesznek a mi kabaláink. Köszönjük nekik! :) Robiéknak meg azt köszönjük, hogy cipelték a seggünket kutyástul, cuccostul, és még remek fotókat is készítettek nekünk!Alig vártuk, hogy sorra kerüljünk. Az időjárás remek volt, még a nap is kisütött nekünk. Lüszkével a ring szélén szurkoltunk Shironak, s néztük mikor jöhetünk. Shiro ismét nagyon ügyes volt, és nem jött haza eredmény nélkül. Mi ezen már meg sem lepődünk. :) A nagyfiú eredménye 'Kitűnő', 'CAC', 'Derby győztes', 'HFGY' (Fajtagyőztes).
Bővült a nyereményei tárháza egy újabb rozettával, illetve egy szép medálos szallaggal. A rozetta a fajtagyőztes címért, a szallag a medállal a derby címért járt. Nagyon csini vele a fiúcska.
Majd eljött a nagy pillanat és Lüszi is a porondra lépett. Nagyon ügyes volt ő is. Éreztem rajta a változást, s a tanulás eredményeit. Egyre összeszedettebb a ringben, aminek nagyon örülök. Kimondottan örültem annak, hogy a futás is kezd nyugodtabb és szebb lenni. Bár még mindig nem tökéletes, de fejlődő képes!
Lüszi eredménye 'Nagyon Ígéretes' lett. Kapott egy fehér zászlócskát, és mehetett a Kölyök BIS-be (Best In Show). Nagyon boldog voltam, mikor Lüszkét beválasztották, a szűkítésbe bírálat közben. Nekem már ez is nagy lépésnek tűnt a sok más kutyus közt. Majd nagy boldogan vettük át az első serlegünket a Bírónőtől. Lüszi eredménye: Kölyök Best In Show III. helyezés!
Fantasztikus érzés volt, mikor ott áltunk a serleggel és minket fotóztak. Remélem lesz még benne részünk a jövőben! :) Kölyök Best In Show I.: Amerikai Stafordshire Terrier
Kölyök Best In Show II.: Yorkshire Terrier
Kölyök Best In Show III.: Samoyed Lüszi számomra mindig az első és a legszebb lesz. Örülünk a serlegnek, s büszkén mutogatjuk, hogy nekünk ilyenünk is van. :)
Most a kiállításozás szünetel egy jó darabig. Lüszkével azon leszünk, hogy jól érezzük magunkat és gyakoroljuk az év utolsó versenyére.
Remélem addigra már a kisasszony bőven szőrbe jön majd. :)

2009. október 22., csütörtök

Kicsit megkésve, de hozom a friss híreket.
Vasárnap 2009.10.18-án Szentendrén voltunk CAC kiállításon. Elég fagyos időnk volt, és jó nyálkás az esőtől, de kitartóan ácsorogtunk a ring mellett a sorunkra várva. Szurkoló táborunk is volt a nap folyamán. Eljöttek Robiék is, hogy megnézzenek minket. Illetve Mex barátunk is a ring széléről szorított Lüszinek. :)
Ezúton is köszönjük a szurkolást, Lüszi 'Nagyon Ígéretes' címet kapott ismét, és futhatott egy kört a BIS-ben. :)
Ez a nap egyértelműen Shiro-é volt. Elnyerte a 'CAC', 'Kitűnő', és a 'HFGY' (Hungária Fajta Győztes) címet a nap folyamán. Sajnos serleget azt nem kaptunk, most ilyen csini nyakba való járt érte.
És ha már ilyen jó napunk volt, megajándékoztuk magunkat egy kozmetikai asztallal. Ezzel is növelve a nap örömét, fényét. :)
Lüszi estére úgy kifáradt, hogy nem akart kijönni az utolsó sétánkra sem. Inkább húzta volna a lóbőrt tovább. Némiképp értékelem, hogy az ilyen napok után nyugi van itthon egy darabig. :)

2009. október 10., szombat

Lüszi tegnap volt 7 hónapos!
Nagyon rohan az idő... Olyan, mintha csak tegnap csöppent volna az életembe. Mostanra már igazi kamasz lány lett a lelkem. Gondoltam megörökítem ezt ezen a szép őszi délutánon. Legalább lesz más kép is itt, nem csak kiállítási. :)
Szépül a kicsi, bár most nyúlánk, és a szőre is csak most kezd nőni igazán. Nekem így is tetszik.
Tehát néhány kép a mai termésből:









2009. október 3., szombat

Újabb hírek!
Október 2-án Komáromban voltunk CACIB-on. Szuper kiállítás volt. Kb 1500 nevezett kutya aznapra. A Monostori Erőd adott helyet ennek az eseménynek. Nagyon ideális egy ilyen rendezvényhez, nagy és tágas. Volt hely bőven, a parkolási lehetőség is kiváló volt.
Kicsit később kezdtünk mint szoktunk, mivel előttünk más fajtát is bíráltak. Talán jobb is volt, addigra kisütött a nap és már az idő is melegebb volt.
Shirot bírálták megint előttünk, mivel a kanok vannak előbb mindig. Ügyes volt a nagyfiú ismét. Megkapta a második 'CAC' címét, mely CACIB-os, szóval nagyon örülünk neki!
Aztán a végére mi is sorra kerültünk. Lüszi kicsit idegesebb volt, mint a múlt héten Szegeden. Nem tudom mi volt az oka, talán a több kutya. Mindenesetre így is sikerült neki elérni a 'Nagyon Ígéretes' címet.
A gyakorlás kedvéért megvártuk vele a Kölyök BIS-t. Ismét nem válogattak be minket, de nem is csodálom. A kisasszony mindig akkor toporzékolt és mocorgott egyet mikor a bíró rá nézett.. A türelmet még gyakorolnunk kell..
Mindent összevetve nagyon jól éreztük magunkat. Ha itt lesz verseny jövőre is biztosan eljövünk!

2009. szeptember 29., kedd

Kicsit menjünk vissza az időben. :)
Szombaton, a Szeged CAC előtti nap nem csak a kutyafürdetéstől volt fárasztó mindenki számára. Ellátogattunk a 2009-es Szánhúzó Találkozóra Dunaharasztiba.
Életemben először voltam ilyen eseményen. 3 napos a rendezvény, rengeteg a program és a sport verseny. Itt jól érezte magát kutya és ember egyaránt. A környezet pedig csak plusz ráadás volt a maga szépségével!
Az eseménynek az Univerzo-tó Kemping adott helyet, ilyen szép faházakban lehetett megszállni a találkozó idején.
Sokan már kész falkával illetve fogat kutyákkal jöttek a versenyekre, s olyan volt a látvány mintha valami szánhúzós filmben lennék, ahol speciel csak hó nincs. :)
Nagyon sok féle kategóriában lehetett indulni. Pl 1 kutyussal futás, bicó + 1 kutya, bicó + 2 kutya, illetve voltak ilyen speciális fogat kocsik, ezek elé 2-8 kutya volt köthető. Hát nem volt semmi ahogy irányították őket száguldás közben!

Mivel mi csak nézelődni és ismerkedni mentünk, így a 2 kutyóval, Lüszivel és Shiroval Ildiék társaságát élveztük, s pancsolni mentünk a jó melegben a Kemping tavához.
Taro és Nefi nagyon élvezte velünk a játékot, Lüszi gyorsan megmutatta, hogyan is úszik egy igazi bátor kutya. :)
Remekül éreztük magunkat így is, a kutyákok nagyon kimerültek. Lüszinek csak úgy csillogott a szeme lubickolás közben, annyira élvezte a vizet. :)
Este aztán várt rájuk a fürdés készülődés, s másnap kiállítás, de ennek történetét már ismeritek. :)
Jövőre már nem csak látogatók leszünk ezen az eseményen, bízom benne, hogy legalább 1 versenyszám erejéig kipróbálhatjuk majd magunkat!

2009. szeptember 28., hétfő

Friss hírek!
Tegnap Szegeden jártunk. CAC kiállítás volt, melyen részt vettünk. Mivel Krisztián nem tudott velünk tartani a munka miatt, rám maradt a kutyák felkészítése és felvezetése. Nem kis feladat volt. Már maga a fürdetés is. :)
Lüszi második kiállítása volt ez, melyen nagyfokú fejlődésnek adott tanubizonyságot! Nyoma sem volt ugra-bugrának, és egyéb gyermeki tulajdonságnak. Szépen futott ahogy kellett, és a beállás is pédásan ment neki! Eredménye 'Nagyon Ígéretes' lett.
Természetesen Shiro felvezetése is rám maradt. Nagyon élveztem ezt is. Remekül viselkedett, a nagy meleg ellenére is. Eredménye 'CAC' és 'Kitűnő' lett.
Sajnos Shiroval csak egy hajszállal csúsztunk le a fajtagyőztesi címről, a bírónőnek nagyon tetszett a kutya. Lüszi az eredményével mehetett ismét a Kölyök BIS-be, ahol a sok kutya közt is nagyon jól viselkedett, ami engem különösen meglepett. Eszergomban ezzel volt a legtöbb gond, ment volna játszani a többiekkel.
A sok gyakorlás és foglalkozás lassan meghozza gyümölcsét és a kisasszonyból úgy néz ki show kutya lesz. :)
Kimondottan élvezte a forgatagot, nézelődött a boxból sokat. Én meg sültem a napon a széken.. nyáron volt ilyen meleg utoljára, pedig már ősz van elvileg.
Hamarosan újabb beszámoló jön majd, mivel pénteken meg Komáromba megyünk CACIB-ra. Az már legalább közelebb lesz. :)

2009. szeptember 9., szerda

Lüszi fél éves!

Tellik-múlik az idő, s elérkezett a pillanat.. Lüszi 6 hónapos a mai napon! :)
Ennek örömére készítettem egy fényképes törzskönyvet neki, igaz még néhol hiányos. Utólag pótlom a hiányzó képeket, ahol csak lehet. Tehát a családfa:

Nagyban megtekinthető jobb oldalt a Törzskönyv című bekezdésben!

2009. augusztus 29., szombat

Játék a képekkel

Ez a nyár sem különbözik az eddigiektől, talán csak annyiban, hogy idén elmarad a nyaralás. Végülis Lüszi mozgalmassá tette így is. A szabadidőm nagy részében a parkban játszottunk, s remekül éreztük magunkat. Idő közben bicót is beszereztünk, s lelkesen tanuljuk a bringával futást. A kisasszony kimondottan élvezi a rohangálást ezt vettem észre, de erről majd később lesz még szó. Mivel rég írtam ide, gondoltam készítek pár mókás képet, amivel feldobom az oldalát. :)
Még egy áruházban is úgy festene a plakáton mint egy igazi star! :)
Ez a kép olyan így, mintha a parkban valóban lerajzolták volna, szivesen kitenném a falamra. :)
Lüszi egy igazi híresség, a Vogue címlapján szereplő szépséges hercegnő! :))
Hát nem aranyos? :) Szerintem Lüszi igazi modellnek való. :)

2009. augusztus 10., hétfő

Ismét egy fontos napra virradtuk augusztus 9-én, vasárnap. Elérkezett Lüszi első kiállításának ideje. :)
Már kora reggel nagyon izgatottan vártuk a nagy eseményt, s izgatottan autókáztunk Esztergom városába, ami helyet adott az aznapi CAC versenynek. Lüszi eleinte izgatott volt, a reggeli első gyakorlást a ringben ugatva és ugrálva tette meg, mint aki sosem gyakorolt semmi ilyesmit. Aztán rájöttem az én izgatottságom ragadt át rá, így kicsit elvittem lemozgatni. Mire nagy nehezen sorra kerültünk hozzászokott a légkörhöz. Türelmesen várta szépre fésülve a sorát. :)
Elsőként Shiroék mérettek meg a ringben. S nem is volt nagyon meglepő mikor Shiro hazahozhatta az 5. HPJ címet. Nagyon ügyesen pózolt a bíró bácsi előtt, s szépen futott a gazdival. Erről árulkodik a következő két kép is. :) Gratulálunk nekik!
S egyszer csak eljött a pillanat, s Lüszit hívták a ringbe. Nagy izgatottan besétáltunk. Boldogan hagyta, hogy a bíró bácsi megtapogassa a csontozatát, és még a fogacskáját is megmutatta. A megállás ugyan kis segítséggel ment, de azért így is jó volt.
Nagyon tanulságos volt ez a verseny. Rájöttem például, hogy szoknyába nem szabad felvezetnem. :) Futás közben Lüszi úgy gondolta, hogy majd játszik vele, s megpróbálta elkapdosni, ami elég idétlen futást eredményezett a részéről. :) Mivel baby így elnézték neki, persze most már tudjuk, hogy ezt is gyakorolni kell.
Mindent összevetve nagyon büszke vagyok rá. Igyekezett szót fogadni a gazdinak, s próbálta megérteni mit is kéne csinálni. A beállás is ment, csak a mozdulatlanság nehézkes még kissé. :)
Lüszi a verseny eredményeként Nagyon Ígéretes címet kapott, ebben a korosztályban ez a legjobb minősítés.
Mivel Shiro-ék HPJ-t kaptak, így Junior BIS-be javasolták őket, s ott is megmutathatták magukat a közönségnek. :)
Lüszit javasolta a bíró bácsi a Baby BIS-be, ahol is összevethették a többi Baby kategóriás kutyussal aki Nagyon Ígéretes címet kapott. Sajnos nem választották be az első 2 helyre, de így is nagyon büszke vagyok rá. :)
A nap végére nagyon elfáradtunk mindketten, viszont egy jó napot tudhattunk a hátunk mögött. Biztos vagyok benne, hogy a következő versenyre már sokkal ügyesebbek leszünk. :)
Köszönjük mindenkinek a szurkolást! :)

2009. augusztus 2., vasárnap

Itt az ideje, hogy kicsit beszéljünk arról hogyan töltjük a hétköznapokat. Reggelente labdázunk egy bő fél órát. Elég intenzíven tesszük, hiszen remekül apportíroz a kicsi. Lényegében csak bírjam jó messzire dobni, bármilyen messze elfut utána. Ilyen formán könnyű lemozgatni, hiszen még élvezi is. :)
Aztán jön a pihenős program, míg a mami dolgozik. Lüszi számára ez is kellemesen történik. Töménytelen játék várja a lakásban, kellemes hőmérséklet, szépen besötétítve ahol akár az alvás is remek lehet. Mire hazaér a mami, addigra már épp felélénkül. Amint megérkezem hatalmas szeretetet zúdít rám, s tudtomra adja mennyire hiányoztam neki. Előfordul néha hogy mikor leguggolok hozzá, akkor felkéreckedik az ölembe, s a vállamra hajtja a fejét, sóhajt egy nagyont és megnyugszik. Csodálatos érzés mikor ezt csinálja..
Mindezekért cserébe adok neki sok finom falatot, és sétálunk nagyokat. Este 8kor jön is a szokásos program, ami szinte elmaradhatatlan. Számára ez a nagy jutalom. Kimegyünk a térre és játszik egy nagyot a többi kutyussal.
Legjobb barátunk Mex, és a többiek remek partnerek a játékban, bunyóban, rohangálásban. Nem tudom elmesélni milyen is ez a kis csapat, ami ott összeverődött. Inkább megmutatom. :)